Írásaim

Versek, prózák

 

 

Főoldal

Magamról

Írásaim, versek, prózák

Műszaki dolgaim

YouTube videók

Kapcsolat

Verseim zöme a Dokk című irodalmi portálon találhatóak meg.

A Dokk egy irodalmi "műhely". A szerkesztők véleményezik a verseket, ha úgy érzik, hogy érdemes változtatni rajtuk, javító szándékú véleményeket fűznek hozzájuk, majd a végeredményt besorolják vagy a maradanDokk, vagy a mulanDokk csoportba.

Ha egy vers címe előtt a ¿  karakter áll, akkor az a vers még bírálatra vár, ha a ¡ karakter áll előtte, akkor a szerkesztők nem értékelték túl nagyra, igazán jó versnek a karakterrel jelölteket tartják.

Természetesen egy vers értékelése szubjektív, sok esetben én másképpen minősítek egy verset, mint a szerkesztők, hiszen még közöttük sincs mindig egyetértés, én pedig néhányszor beáldoztam egy-egy vers irodalmi értékét, ha úgy éreztem, hogy magamból kellett volna feladnom valamit.

Egyébként - ha valaki egyáltalán kiváncsi rá - meg lehet figyelni, hogy a régebbi - közel húsz éves - verseim között alig-alig volt maradós versem, a mostaniak között pedig azok vannak zömmel, azért a Dokkon eltöltött évek nem múltak el nyom nélkül!

Verseim linkje:

Nagy büszkeségem, hogy a Fedél Nélkül szerkesztősége vagy harminc versemet hozta le, de jelentek meg verseim különböző antlógiákban is, sőt, egy barátom, néhai Böszörményi Gyula egy esszékötetébe is beemelt kettőt.

Pár tucat versemet a magam suta módján felmondtam a YouTube-ra, azok látogatottságát tekintve nem ebből leszünk milliárdosok...

Írtam néhány novellát, esszét, aktuálpolitikai dolgokat - ezeket többnyire a Fész-re -, de az előző profilomat feltörték, két év írásai mentek a levesbe, de különféle hülyenevű mappákban és Word doksikban megvannak a gépemen, nagy meló lesz összeszedni azokat, de előbb-utóbb készítek a prózának is egy linket. Nem kapkodok, meleg van.